2014. október 30., csütörtök

Pályázati felhívás középiskolai osztályfőnökök és egyetemi csoportok vezetői számára

A kazincbarcikai Irinyi János Református Szakközépiskola
diákjainak prezentációja a Tollfosztás workshopon.
A Független Színház díjmentes képzést biztosít középiskolás és főiskolás, egyetemista korosztályú (16-28 éves) osztályok/csoportok számára, mely a fiatalok társadalomismereti tudását, művészeti és együttműködési készségeit egyaránt formálja, valamint a fölmerülő témák mentén aktivizál.
  Amennyiben úgy látja, hogy az Ön osztályába/csoportjába járó fiatalok számára a cigányság és más kisebbségi csoportok integrációjához kapcsolódó társadalomismereti kérdéskör megismerése, a diákok együttműködési, kommunikációs és vitakultúrájának fejlesztése izgalmas és fontos kihívás, pályázzon a 2014. november-2015. július időszakban országos szinten megvalósuló Tollfosztás workshop-sorozatban való részvételre.

Jelentkezés és további információ
e-mail:  fuggetlenszinhaz@gmail.com, telefon: 06/30-657-3319
Az érdeklődő osztályfőnökök/csoportvezetők számára rövid jelentkezési lapot küldenek, melyet kitöltve, aláírva, PDF valamint word formátumban, elektronikusan legkésőbb 2014. november 7. 24h-ig várnak a fuggetlenszinhaz@gmail.com e-mail címre.

Pedagógusok írták - módszertani sorozat pedagógusoktól pedagógusoknak

Ill.: Szűcs Édua
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet „Kezedben a kulcs – avagy módszertani eszköztár a köznevelés tartalmaihoz”címmel tette közzé a Pedagógusok írták sorozat immár 10. kötetét, amelyben szeretnénk tájékoztatást adni az új köznevelési tartalmakról és feldolgozásukról az oktató-nevelő munkában.

A Pedagógusok írták sorozat szerzői valamennyien köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok, akik megosztják saját tapasztalataikat, bemutatják jó gyakorlataikat.

Reméljük, hogy elektronikus kiadványaink hasznos olvasmányként, módszertani eszköztáruk bővítését szolgálja majd az óvodai és iskolai mindennapi munkában, s ösztönzőleg hat további publikációk megjelentetéséhez is.

A sorozat elektronikusan megjelent kötetei az alábbi linkeken olvashatóak:

Pedagógusok írták 6.: Esélyegyenlőség és IPR
Témája a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók egyenlő esélyei, az együttnevelés lehetőségei, a társadalmi felzárkózás.

Pedagógusok írták 7.: Jó gyakorlatok; Kitekintő
Témája az óvodai és iskolai intézményi jó gyakorlatok, valamint kitekintés nemzetközi programok bemutatásán keresztül Európa országainak gyakorlatába.

Pedagógusok írták 8.: „Akadály nélkül az úttalan utakon”
Témája a különleges gondozást igénylő tanulókkal való foglalkozások színterei, a sajátos nevelési igényű és hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel való foglalkozások rendszerei.

Pedagógusok írták 9.: Erkölcstan tantárgy az iskolában - erkölcstan tantárgy a gyakorlatban.
Témája: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet által alapított 60 órás pedagógus-továbbképzés első eredményei, a továbbképzés gyakorlati hasznosulása, valamint a gyakorló pedagógusok mutatják be az erkölcstan témákhoz, tanítási órákhoz készített anyagaikat, és megismerhetjük a középiskolai erkölcsi nevelés lehetőségeit, valamint a tanulók véleményét is a most bevezetett erkölcstan tantárgyról.

Pedagógusok írták 10.: Kezedben a kulcs – avagy módszertani eszköztár a köznevelés tartalmaihoz
Téma: új köznevelési tartalmak és feldolgozásuk óvodában, iskolában.

2014. október 29., szerda

Pénzügyi nevelés az általános iskolában

A Sulibank a felnövekvő generációk pénzügyi nevelését segíti. Az általános iskolás korosztályra szabott élményalapú foglalkozások tartalmi kidolgozását - a NAT gazdasági képzésre vonatkozó ajánlását figyelembe véve - szakértők végezték. 
A partneriskolák tanárai részére a programhoz való csatlakozás után a teljes dokumentáció ingyenesen elérhetővé válik. Ízelítőül az oktatócsomagból készült kivonatok találhatóak a honlapon. Az oktatócsomag tartalmaz óraterveket és tanári kézikönyvet is, amelyek segítségével a tudás könnyen átadható és élményszerűvé tehető: játékos és interaktív, valamint könnyen beilleszthető az iskolai rendszerbe.

Kapcsolódó link:  https://sulibank.hu/

2014. október 28., kedd

Minősített referenciaintézmények műhelymunka-sorozata - 2014. november

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a „21. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz (TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001)" kiemelt projekt keretében gyakorlatorientált referenciaintézményi műhelymunkákat szervez.

A szakmai műhelymunkákból álló rendezvénysorozat a „minősített referenciaintézmény" címet elnyert intézmények közreműködésével valósul meg. A sikeres közoktatás-fejlesztés érdekében kulcsszerep hárul a hálózati, horizontális tanulás mintaadó tartalmait biztosítani képes óvodákra, iskolákra, kollégiumokra. A műhelymunka-sorozatban elméleti felvetések és gyakorlati megoldási lehetőségek egyaránt megjelennek. Az intézményi jó gyakorlatok és módszerek változatos kínálati rendszerének megismerése segítséget nyújt ahhoz, hogy a résztvevő intézmények megfelelően felkészülhessenek az új tartalmak átadására, fogadására, beépítésére.

 Műhelymunkák címei:
  • „Ha te tudnád, amit én!” Komplex személyiségfejlesztés a művészetoktatásban
  • Tehetségpont – Jó Nekem
  • Informatikai nevelés az óvodában?
  • Autizmus
  • Módszertani fejlesztőműhelyek – sokszínű pedagógia
  • Neveljünk együtt! – jó gyakorlatok a gyakorlatban
  • ÖKO-SOK A GYAXIBAN
  • A kompetencia alapú oktatás elterjesztése
  • Óvodából iskolába – Egyenlő esélyekkel
  • Az értől az óceánig – jó gyakorlatok 
  • Ami értékest a zenepedagógia megteremt... – jó gyakorlatok
Kapcsolódó link:

Jogszabályfigyelő - október 27.


A Magyar Közlöny 2014/145. (X. 27.) számában megjelent a 45/2014. (X. 27.) EMMI rendelet az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról (Hatályos: 2014. 11. 04.)

Módosított jogszabályok:
- 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
- 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben módosított témakörök - a teljesség igénye nélkül:
  • A nevelési-oktatási intézmény házirendjében kell szabályozni a tankönyvellátás iskolán belüli szabályait.
  • Arany János programok előkészítő évfolyamainak elnevezése, a programok módosítása
  • szakiskolai évfolyamok elnevezése
  • SNI gyerekekkel kapcsolatos fejlesztési tevékenység ill. fejlesztési program megjelenése az óvodai pedagógiai programban ill. a helyi tantervben
  •  a foglalkozások, tanórák szervezésével kapcsolatos kérdések
  • alapfokú művészetoktatás szabályozása
  • óvodai beiratkozás
  • tanulói jogviszony, tanulók nyilvántartása
  • általános iskolai felvétel
  • központi írásbeli érettségik szervezése
  • tanulói mulasztások
  • konfliktuskezelés, egyeztető eljárás
  • országos mérésekkel kapcsolatos feladatok
  • tantárgyfelosztás
  • intézményi tanács
  • köznevelési intézmény elnevezése
  • egészségfejlesztés
  • külső partnerekkel való együttműködés (veszélyeztetettség)
  • óvodapszichológus, iskolapszichológus munkavégzése
  • iskolai közösségi szolgálat
  • két tanítási nyelvű nevelés-oktatás
  • nem állami, nem települési önkormányzati fenntartású intézményekre vonatkozó különleges szabályok

Így tanítom 2.0 - Pályázat gyakoroló pedagógusok és tanárjelölt hallgatók részére

A Barankovics István Alapítvány második alkalommal hirdet pályázatot az általános és középiskolák "Ember és társadalom" műveltségterületéhez kapcsolódó, jó gyakorlatok ösztönzésére, ezúttal a fiatalok társadalmi szerepekre való felkészítése terén.

Pályázni lehet: A műveltségterület pedagógiai céljaihoz kapcsolódó, bármely tantárgy keretében megjelenő óratervekkel az alábbi területeken: - az állampolgári mentalitáskultúra formálása, résztvevő állampolgári viselkedésminták megalapozása - a magyar és európai állampolgárság, a nemzettudat kérdései - a fiatalok életében releváns erkölcsi kérdések - társas kapcsolatok, helyi közösségek működése - demokratikus értékeink (pl. méltányosság, igazságosság, szolidaritás, egyenlő bánásmód stb.) - a környezetért érzett felelősség
Pályázni lehet már megvalósított és sikeres, folyamatban lévő és újonnan kidolgozott anyagokkal egyaránt. A pályázatban felhasználhatók szakirodalomból vett módszertani elemek és azok kombinációi, de a munkának alapvetően a szerző saját alkotásának kell lennie. Az óraterveket az alapítvány oldaláról letölthető formanyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni. Az óravázlathoz szemléltető anyag csatolható.
A pályázat terjedelme minimum 10 maximum 15 oldal. (1 oldal cca. 1800 karakter, szóközzel együtt)
A pályamunkák benyújtásának módja: A pályázatra egy pedagógus, vagy tanárjelölt csak egy pályamunkát nyújthat be. A pályázatokat e-mail-en kell megküldeni a kiss.maria.rita@barankovics.hu és az iroda@barankovics.hu címre.
A pályamunkák benyújtásának határideje: 2014. november 9.
 
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a kiss.maria.rita@barankovics.hu e-mail-címen lehet.
http://barankovics.hu
Kapcsolódó dokumentumok:

2014. október 27., hétfő

Informatikai nevelés az óvodában?

Az óvodás korosztály számára kifejlesztett informatikai nevelés pedagógiai vonatkozásairól, az elméleti felvetésekről és gyakorlati megoldásokról is szó lesz azon a  november 7-i műhelymunkán, amit az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szervez Budapesten.

Időpontja: 2014. 11. 07.  9:00-14:15
Helyszíne: Budapest, Csekovszky Árpád Művelődési Ház (Budapest XVII. ker., Hősök tere 9.)

A műhelymunkán való részvétel ingyenes, de feltétele az előzetes regisztráció, mely a korlátozott számú férőhelyek miatt mielőbb ajánlott.
Részvételi szándékát 2014. november 5-ig a regisztrációs felületen szíveskedjen jelezni.

A részletes program: http://moderniskola.hu

Versenyek középiskolásoknak a Mobilisben



ATTRACTIVE SCIENCE 
A két fordulóból álló csapatverseny a "Fenntartható közlekedés" témáját öleli fel, amelyre 7-11. évfolyamos diákok jelentkezését várják! A verseny alaptémája: „Automaták, robotok, kiborgok, drónok”.
Az első forduló 2014. novemberében, a második forduló 2014. decemberében kerül megrendezésre. Csapatok létszáma: 3 fő
Jelentkezési határidő: 2014. október 31.

II. KÍSÉRLETBAZÁR 
Tudományos most mutasd meg a Mobilisben! 2015. április 17-én kerül megrendezésre a II. Kísérletbazár, tudományos ötletbörze a Mobilis Kiállítási Központ szerevezésében. Az ország minden pontjáról várják középiskolás csapatok jelentkezését. Jelentkezés: 2015. február 15.
jelentkezés: 2015. február 15.
jelentkezés: 2015. február 15.

Forrás: moderniskola.hu

2014. október 22., szerda

Országos történelem és műveltségi vetélkedő 7-8. évfolyamos tanulóknak

A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola „A három részre szakadt ország” - Magyarország története a XVI- XVII. században címmel országos komplex történelem és műveltségi vetélkedőt hirdet.

A vetélkedő 2 írásbeli fordulóból és a legeredményesebb 10-12 csapat részvételével megrendezett írásbeli és szóbeli döntőből áll, amelyre előreláthatólag 2015. május végén kerül sor.

Nevezhetnek az általános iskolák illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok 7-8. osztályos tanulói, 4 fős csapatokkal. /Iskolánként több csapat is nevezhet/

Nevezési díj nincs.
Nevezési határidő: 2014. december 5.


További információ: http://benedekvetelkedo.mindenkilapja.hu/

Pályázat komplex színházi nevelési előadásokon való részvételre

Pályázók köre: 9-12-es középiskolai osztályok
Jelentkezés határideje: 2014. november 3. – időpontfoglalás a beérkezés sorrendjében
Jelentkezés módja: e-mailben a jelentkezes@nyitottkor.hu e-mail címen.
További információk, tájékoztatás: jelentkezes@nyitottkor.hu, címen, vagy a +36-70-944-9982-es telefonszámon

A cél a közösségek és kompetenciák fejlesztése, valamint a színházi nevelés segítségével új nézőpontok nyitása a fiatalok számára, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a társadalommal dinamikus egyensúlyban lévő emberekké váljanak. A Kiírók szeretnénk elérni, hogy képesek legyenek egymást segíteni, konfliktusaikat kezelni, energiáikat közös cél érdekében hasznosítani.

A 2014/15-ös évadban novemberi és decemberi előadásaikat szeretnénk olyan osztályoknak felajánlani, akik korábban még nem vettek részt programokon.

A pályázó jelentkezésével vállalja, hogy
  • osztályával önálló fénykép, fényképsorozat, kisfilm, vagy bármely más kreatív formában visszajelzést ad a foglalkozás során átélt élményekről, és az elkészült anyagot elküldi a jelentkezes@nyitottkor.hu e-mail címre az előadás követő 1 héten belül;
  • részvételükről hírt ad az intézmény online felületein (honlap, közösségi oldalak).
További infó: http://nyitottkor.hu/2014/10/nyitva/

Továbbtanulási lehetőség 8. évfolyamos labdarúgóknak


Az AirNergy Hungary Football Club és a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium együttműködésének köszönhetően, a 2014/15-ös bajnoki évben megnyitotta kapuit Magyarország legújabb labdarúgó akadémiája, a TOP Football Labdarúgó Akadémia.

Várják a 8. osztályos 2000-es és 2001-es születésű, több éves előképzettséggel rendelkező fiúk és lányok jelentkezését. Az országban egyedülálló módon a kor követelményeinek megfelelő sportszakmai képzésen túl, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy játékosok a civil életben elengedhetetlen piacképes tudást szerezzenek. A négy éves oktatás végén érettségi bizonyítvány mellett, egy informatikus szakképesítésnek és egy középfokú nyelvvizsgának is birtokában lesznek a fiatalok. Továbbá lehetőség nyílik további egy évfolyamon, technikusi minősítés megszerzésére is. 

A kiválasztó edzésekre jelentkezni, az Airnergy HFC hivatalos oldalán lehet, (www.airnergyfc.hu) az akadémia menüpont alatt található jelentkezési lap kitöltésével! A sportszakmai kiválasztót 2014. november 26-án, november 27-én és november 28-án tartják az ESMTK műfüves pályáján, mindhárom alkalommal 11.00 órai kezdéssel. Cím: Bp. XX. Téglaégető u.

A Szily Kálmán Szakközépiskola, Családi nyitott napot tart 2014. november 15-én, minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az iskolai nyílt nap programja elérhető a www.szily.hu honlapon. 

Kapcsolódó dokumentum: Akadémiai tájékoztató